A válaszadók túlnyomó többsége, azaz 86 százaléka, beleértve a kormánykoalíciót támogatók 79 százalékát is, úgy nyilatkozott, hogy a gázai támadás az ország vezetésének kudarca.
Ötből négyen gondolják azt, hogy a kormány és Benjámin Netanjahu miniszterelnök okolható a Hamász-terroristák tömeges beszivárgásáért és az Izrael déli részén történt mészárlásáért –derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit a The Jerusalem Post közölte.
Továbbá a válaszadók szinte mindegyike (94 százalék) azt mondta, hogy a kormány felelős a biztonsági felkészültség hiányáért, amely a támadáshoz vezetett,.
A válaszadók többsége (56 százalék) úgy gondolja, hogy Benjámin Netanjahunak le kell mondania a mostani hadművelet lezárása után.
Emellett a válaszadók 52 százaléka Yoav Gallant védelmi miniszter lemondására is számít. A kormánykoalíció híveinek viszont csak a 28 százaléka menesztené a miniszterelnököt.
Újabb 65 magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni Izraelből
A magyarok, köztük 18 gyerek jelenleg hajóval Ciprusra tartanak, ahonnan a kormány repülőgéppel hazaszállítja majd őket Magyarországra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A tárcavezető beszámolt arról is, hogy a biztonsági helyzet továbbra is rendkívüli aggodalomra ad okot, ezért a legfőbb feladat a konzuli védelemre regisztrált több mint kétszáz magyar állampolgár hazajuttatása. Az előző nap bejelentett evakuációs művelettel kapcsolatban elmondta, hogy kétszáz jegyet tudtak szerezni egy Izraelből Ciprusra közlekedő hajóra, ezeket fel is ajánlották a közel-keleti országban rekedt magyaroknak, akik közül ez a 65 ember élt a lehetőséggel. Az érintettek várhatóan péntek délután fognak megérkezni Magyarországra.
Érdemes viszont megjegyezni, hogy a felmérést azelőtt végezték, hogy az ellenzéki Beni Ganc volt védelmi miniszter szerda este csatlakozott az egységkormányhoz. Jaír Lapid ellenzéki vezető már a Hamász palesztin terrorszervezet támadásának napján, azaz már szombaton jelezte, hogy hajlandó lenne segíteni Netanjahunak.
Az izraeli miniszterelnök ezt követően ajánlotta fel Lapidnak és Gancnak, hogy lépjenek be egy sürgősségi egységkormányba.
Felbőszült tömeg, rettegő tanárok, pattanásig feszült a helyzet Németországban
Zavargások, letartóztatások, iszlamista palesztin bevándorlók engedély nélküli megmozdulásai és iskolai erőszak uralkodott el a német fővárosban az Izrael elleni, hétvégi terrortámadás óta. Bécsben is mindennaposok a tüntetések. A helyzet pattanásig feszült. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég