BUX 132633.84 -0,17 %
OTP 41730 -0,52 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb fejlemények a Szőlő utcai ügyben: még egy nevelőnőt meggyanúsítottak, az igazgatót ma letartóztathatják

Nyolcra emelkedett a Budapesti Javítóintézetben történt bántalmazások miatt meggyanúsítottak száma, miután az ügyészség egy több mint tíz éve ott dolgozó nevelőnőt is testi fenyítéssel vádolt meg, valamint azzal, hogy tudott a volt igazgató szexuális bűncselekményeiről, de nem tett feljelentést ellene. Indítványozták a korábbi intézményvezető letartóztatását is.

2025. december 18. csütörtök, 10:11

Fotó: Index / Szollár Zsófi

Újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta a Szőlő utcai ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. 

Tájékoztatásuk szerint az ügyészség a héten őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki a javítóintézetben több mint egy évtizede alkalmazásban álló nevelőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő a felügyelete és nevelése alatt álló letartóztatásban lévő fiatalkorúakkal szemben többször használt becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket, illetve testi fenyítést. Emellett tudott arról, hogy az intézetben fogvatartott egyik növendék sérelmére az intézet vezetője szexuális bűncselekményt követett el, azonban ahelyett, hogy jelzési, feljelentési kötelezettségeit teljesítette volna, közölte a cselekményt elkövető igazgatóval, hogy a fiatalkorú beszámolt neki a történtekről.

 A javítóintézet nevelőjét az ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, továbbá közfeladatot ellátó személy eljárása során elkövetett bűnpártolás bűntettével gyanúsítja.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség mindemellett a volt igazgató terhére is további bűncselekményeket rótt: több sértett sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, szexuális erőszak, valamint  gyermekprostitúció kihasználása bűntettének megalapozott gyanúját közölték vele.

 Mivel tartani lehet attól, hogy a gyanúsított  veszélyeztetné a bizonyítást, indítványozták letartóztatását is, a  kényszerintézkedésről ma döntenek.

A nyomozásban eddig nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A most letartóztatni indítványozott volt igazgatón kívül hatan vannak már letartóztatásban, további egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

G. É.
G. É.

Ez is érdekelhet