Gázolás miatt késésekre kell számítani csütörtökön a Budapest-Tatabánya-Győr vasútvonalon – közölte a Mávinform a honlapján.
Az MTI-n is megjelent tájékoztatás szerint
Kapcsolódó
a budapesti Keleti pályaudvarról 9 óra 40 perckor Münchenbe indult RailjetXpress ütött el egy embert Győrben az Egressy Béni úti, fény- és félsorompóval ellátott útátjáróban.
A baleseti helyszínelés idején Győrszentiván és Nagyszentjános között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, emiatt a Budapest-Tatabánya-Győr vasútvonalon hosszabb eljutási időre, esetenként kimaradó járatokra lehet számítani – írta a Mávinform.
Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy az érintett vonaton utazó mintegy 350 embernek a tűzoltók segítettek átszállni másik szerelvényre.
Később azt is írták, pótlóbuszokra kell számítani, és az útátjáróban egy feltehetően öngyilkossági szándékkal a vonat elé lépő embert ütött el a vonat.
Jelentősen átalakítja a MÁV ezt a kedvezményét még karácsony előtt
A vasúttársaság elfelejthetett szólni, hogy rövidesen el kell köszönnünk az egyik leghasznosabb kedvezményes jegytípusától. Még az ünnepeket megelőzően. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók