A Gázai övezetben vadászta le az izraeli hadsereg Raed Saadot, a Hamász egyik utolsó, magas rangú parancsnokát, akiről úgy vélik, hogy a 2023. október 7-én történt, dél-izraeli terrortámadás egyik fő ötletgazdája volt.
Emlékezetes, a technofesztiválon történt, brutális támadásban körülbelül 1200 ember halt meg, és több mint 250 túszt elraboltak, Gázába hurcoltak.
Saad az elmúlt hónapokban a Hamász katonai képességeinek és fegyvergyártásának helyreállításán dolgozott.
A Times of Israel beszámolójából kiderül: a Kasszám-brigádok második embere már több merényletet túlélt, de most, 53 éves korában utolérte a végzet.
Izrael szerint az utóbbi időben többször is megpróbáltak terrortámadásokat elkövetni a katonáik ellen, ami a tűzszüneti megállapodás kirívó megsértését jelenti, míg Saad maga is számos tisztjük haláláért volt felelős, akiket jórészt felrobbantott.
A palesztin média azt jelentette, hogy a terrorvezér halálát okozó dróntámadás Gázában történt, és összesen négyen haltak meg. A rendszerint jól informált újságíró, Barak Ravid izraeli tisztviselőkre hivatkozva pedig azt írta, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányát nem tájékoztatták előzetesen a támadásról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Kész tervei vannak a Tiszának, nagy változásokat ígérnek a Molnál