A medvék általában a telet átalusszák, de az ukrajnai nemzeti part rehabilitációs centrumának legutóbbi Facebook-posztja szerint mostanáig mindössze három lakójuk vonult el aludni.
Az álmatlanság oka feltehetően az ilyenkor szokatlan meleg lehet. A térségben egyelőre csak egy hétig volt igazán hideg, az is december elején. Ekkor hajtotta álomra a fejét a három már említett medve, Benya, Duriy és Potapich. De a másik 29 ragadozó továbbra is ébren van és türelmesen vár a hidegre.
Kapcsolódó
A Szinevéri Nemzeti Parkban december közepén még 10-12 Celsius-fokot mértek, ami jóval magasabb az elmúlt évekhez képest, amikor mínusz 2,3 Celsius-fok volt az átlaghőmérséklet. Ez inkább hasonlít az áprilisi időjárásra, amikor már ébredezni szoktak - írta az MNN.
A medvék téli álma más emlősfajokkal ellentétben nem jár hibernálással. Testük nem hűl le drasztikusan, szívverésük, lélegzetvételük azonban nagy mértékben lelassul, miközben szinte minden testi tevékenységük zavartalanul működik tovább. Az álom hossza nagyban függ attól, hogy milyen fajról beszélünk, ugyanakkor egy friss kutatás szerint Celsius-fokonként hat nappal rövidíti le ezt az időszakot a felmelegedést - írta a 24.hu.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral