Szlovákiában fontos rendeletet fogadott el a kormány: növelik azoknak a fizetését, akik másokról, így egészségkárosodottakról, vagy önellátásukat nehezen megoldó nyugdíjasokat gondoznak. Az intézkedést még az előző, Fico vezette kormány idején dolgozták ki, de csak most került a kormány elé.
A probléma Magyarországon sem ismeretlen: sokan vannak aktív korúként azért esnek ki részben vagy teljesen a munkaerő-piacról, mert egy rászoruló mellett kénytelenek maradni. Ők dolgozóként jóval többet kereshetnének, ezt a feszültséget pedig a kormány egy segélyezési rendszeren keresztül próbálja csillapítani. Most pedig döntöttek az emelésekről is.
Kapcsolódó
A díj havi összege jelenleg 249,35 euró, ez emelkedik idén júliustól 120 euróval 369,36 euróra az aktív korúak esetében. "Az elkészített módosítás célja, hogy a produktív korban lévő gondozó bevétele elérje a nettó minimálbér összegét" - tájékoztatott tegnap Ján Richter munkaügyi miniszter. Az eredeti elképzelés szerint jövőre újabb, mintegy 35 eurós emelkedés lépett volna életbe, ezt azonban a kormányban elfogadott tervezet már nem tartalmazza - írja az Új Szó.
A portál hozzáteszi, hogy a gondozói díj a nyugdíjas korú gondozók számára is, de továbbra is elmarad az aktív korúaknak fizetett összegtől. A nyugdíjas gondozók jelenleg 92,52 eurót kapnak, ha egy egészségkárosodott személynek nyújtanak egész napos gondozást. Az emelkedés arányában nagyobb lesz, mint az aktív korúak esetében, a gondozói díj ugyanis 100 százalékkal nő.
A fotó forrása: Kummer János/Napi.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben