A teherautó-sofőrök problémája, ami súlyos gondokat okozott az Egyesült Királyságban a benzinkutak ellátásában, Európa majdnem minden országában hasonlóan nagy, és Magyarországon is bekövetkezhet emiatt komolyabb áruhiány - írja a G7. Európa-szerte összesen 400 ezer sofőr hiányzik ahhoz, hogy zökkenőmentesen ki lehessen szolgálni az ellátási láncokat. Ennyi embert egyszerűen nem lehet pótolni, amikor rendszerszintű a probléma.
Magyarországon jelenleg a kamionok 7-8 százaléka áll, és döntően nem azért, mert nincs fuvar, hanem azért, mert nincs, aki elvigye. A magyar kormány legalább olyan későn eszmélt a problémára, mint a többi európai, és úgy próbálta meg orvosolni a helyzetet, hogy ebből a rendkívül összetett problémából kiragadta az egyik lényeges gátat, a jogosítvány megszerzésének több mint félmillió forintos költségét.
Kapcsolódó
Érdemben azonban ez nem tudott segíteni a piacon. A frissen képzett sofőrök Magyarországon maradását ugyanis az uniós szabályok betartása mellett nem lehetett kikötni, vagyis a magyar adófizetők pénzén oktatott sofőrök nem kis része nyugati cégek alkalmazásában kötött ki, ha máshogy nem, akkor pár év vagy hónap hazai gyakorlatszerzés után. Magyarországon alig enyhült a hiány, a szakma nem lett sokkal kedveltebb, és az elvándorlás ma is nagy.
A képzés költsége ugyanis csak egy rendkívül sokrétű problémahalmaz egyik eleme. A kamionos szakma társadalmi megbecsülése nem elég jó, a sofőröket kiszolgáló infrastruktúrát az európai államok nem fejlesztik kellő mértékben (nincs parkoló, nincs őrzés, nincsenek kulturált körülmények az autópályák mellett), a nők előtt sehogy sem tudják megnyitni a szakmát, a fiataloknak pedig nem tudnak a helyben elvégezhető szakmunkáknál jobb jövőképet kínálni. Hiába emelkedik a fizetés, a pénzen nem megvehető tényezők komoly gátak maradnak (például a távollét a családtól vagy a közúton való munka veszélyessége).
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben