Bankman-Fried helyi védője közölte, hogy a kiadatáshoz szükséges iratokon már dolgoznak. Jerone Roberts elmondta, hogy ügyfele állampolgári jogára hivatkozik a kiadatási eljárás során.
A vállalkozó újabb bírósági meghallgatását hétfőn tartották a Bahama-szigeteken, amit félbeszakítottak, miután az ügyvédek közölték, túlságosan korai védencük bíróság elé állítása.
Kapcsolódó
Bankman-Friedet egy zsúfolt börtönben tartják vizsgálati fogságban, aminek körülményeit ügyvédei a múlt héten többször is szóvá tették.
Egy héttel ezelőtt az első bírósági meghallgatáson az ügyvédek még úgy nyilatkoztak, hogy mindent elkövetnek a kiadatás megakadályozására. Az eljárásban a bíróság február 8-ra tűzte ki a meghallgatást, a folyamatot várhatóan felgyorsítja a vádlott kérelme.
Bankman-Fried félrevezette az ügyfeleket
Hétfői értesülések szerint már akár hétfőn éjszaka megtörténhet az átszállítása az Egyesült Államokba. Várhatóan New Yorkban áll vizsgálóbíró elé, aki mérlegelheti, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezi-e.
A 30 éves üzletembert múlt hétfőn a Bahama-szigetek rendőrsége vette őrizetbe az amerikai hatóságok kérésére. A New York-i ügyészség összesen nyolc rendbeli bűncselekménnyel vádolja, banki átutalási csalástól, pénzmosáson át, bűnszervezetben elkövetett csalásig. A 13 oldalas vádirat szerint Sam Bankman-Fried tudatosan félrevezette az ügyfeleket és befektetőket saját maga és mások anyagi gyarapodása érdekében, miközben központi szerepet játszott a sok milliárd dollárral gazdálkodó vállalat összeomlásában.
A vád szerint az alapító olyan üzleti modellt hozott létre, amely lehetővé tette, hogy a befektetők pénzét elsikkassza és azt saját fedezeti alapjába, az Alameda Research-be terelje át, amely azután kétséges ingatlanvásárlásokra és nagyösszegű politikai adományokra használta fel a pénzt.
A 2019-ben alapított FTX kriptovaluta-tőzsde november 11-én kért csődvédelmet, miután nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségeinek, mert elfogyott a pénze.
A 30 éves cégalapítót tavaly még a világ egyik leggazdagabb embereként és legfiatalabb milliárdosaként tartották számon, akinek a vagyonát a Forbes több, mint 26 milliárd dollárra becsülte.
Az FTX, amely a világ második legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéje volt, komoly sportszponzorációs szerződésekkel is rendelkezett, többi között a Forma-1 versenysorozattal és az amerikai professzionális baseball-ligával, a Major League Baseball-lal. A cégalapító Sam Bankman-Fried a Demokrata Párt második legnagyobb adományozója volt, aki az idei félidős törvényhozási választások előtt mintegy 38 millió dollárral támogatta a politikai szervezetet. A vállalkozó azt állítja, hogy az elmúlt években ennél kisebb összegben, titokban a republikánus pártnak is juttatott pénzeket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Itt az olcsó B kategóriás jogosítvány, de sokan csak féjogsinak tartják

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze

Harapós lény bukkant fel egy magyarországi csónakázótóban, vigyázat, valószínűleg nincs egyedül

Egy miami luxusvilla árába kerül ez az orvosság, de tényleg életet ment

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Váratlan helyről kap folyamatos muníciót a forint
