A New York-i városvezetés részben úgy próbál segíteni a koronavírus-válságban megtépázott vendéglőknek, hogy lehetővé teszi a számlák megnövelését egyfajta "járványfelárral" - írja a foxbusiness.com.
Az úgynevezett Covid-19 helyreállítási költség felszámításának egyik feltétele, hogy világosan el kell különülnie a számlákon a többi kiadástól. A másik fontos feltétel, hogy nem haladhatja meg a számla értékének 10 százalékát. A harmadik, hogy csak a kisvendéglők élhetnek a lehetőséggel, a talponállók és a nagy étteremláncok nem.
A New York-i vendéglőket elkaszálta a válság, még szeptemberben is csak a teraszaikon szolgálhatnak fel ételeket. Csak szeptember 30-ától nyithatják ki beltéri helyiségeiket, de ezeket csak kapacitásuk 25 százalékán üzemeltethetik. Kérdés, hogy így el tudnak-e érni annyi jövedelmet, amennyiből fennmaradhatnak.
A többlet cechet ideiglenesnek tervezik. Csak az éttermek tejes nyitva tartásának visszaállításától számított 90 napig marad érvényben. Ugyanakkor van olyan önkormányzati képviselő, aki állandó pluszbevételi lehetőséget lát a 10 százalékos felárban, ami hosszú távon segítené a város vendéglőit, amelyek az elmúlt években egyre nehezebb anyagi helyzete kerültek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral