Az Európai Unió (EU) legnagyobb gazdaságának fejlődése a koronavírus-világjárvány alakulásától függ - mondta berlini tájékoztatóján Peter Altmaier gazdasági miniszter. A napi új regisztrált fertőződések száma reménykeltően csökken, de az eddigieknél fertőzőképesebb, új vírusmutációk terjedése súlyos veszélyt jelent, ezért továbbra is komoly a helyzet - tette hozzá a miniszter.
A kormány azzal számol, hogy a 2020-ban elszenvedett 5 százalékos GDP-csökkenés után az idén beindul a növekedés, de az egyelőre február közepéig elrendelt országos zárlat miatt a tavaly ősszel készült előző prognózishoz képest hosszabb lesz a kilábalás. A német gazdaság teljesítménye így nem egy év múlva, hanem 2022 közepén érheti el a járvány előtti szintet.
Bevált a szociális piacgazdaság modellje
A miniszter szerint a válságkezelés tapasztalatai megmutatták, hogy a szociális piacgazdaság modellje kiállja a próbát. A rövidített munkaidő intézményének kiterjesztésével és a vállalatoknak nyújtott támogatásokkal állások millióit sikerült megmenteni. Így a munkanélküliség továbbra is viszonylag alacsony lehet, a tavalyi 5,9 százalékról 5,8 százalékra csökkenhet, és a több mint 83 milliós országban átlagosan 44,8 millióan lehetnek munkaviszonyban 2021-ben.
A szövetségi kormány minden korábbinál nagyobb szabású gazdasági stabilizációs és növekedésösztönző programot indított el a járvány nyomában keletkezett válság kezelésére - közölte Peter Altmaier. A vállalatoknak már mintegy 80 milliárd euró támogatást juttattak, további 23 milliárd eurót fordítottak a rövidített munkaidő intézményének részeként biztosított fizetéskiegészítésre, és több tízmilliárd euróval támogatják a "jövőbe mutató" ügyekben, például a mesterséges intelligencia és a kvantumtechnológia területén indított fejlesztéseket.
A kormányzati szerepvállalásnak is tulajdonítható, hogy az ipar teljesítménye az utóbbi hónapokban igen erőteljes volt. Ugyanakkor a szolgáltató szektor rendkívüli mértékben megszenvedi a járványügyi korlátozásokat, de az állami támogatások révén valószínűleg nem alakul ki "nagyon nagy csődhullám" - mondta a miniszter.
Az idén már minden ágazatban élénkülés várható, a lakossági fogyasztás a tavalyi 6 százalékos csökkenés után 3,6 százalékkal nőhet, a bruttó bérek pedig a tavalyi 0,4 százalékos csökkenés után 3 százalékkal emelkedhetnek. Az export a 2020-ban végbement 9,9 százalékos visszaesés után 6,4 százalékkal, az import a tavalyi 8,6 százalékos visszaesés után 7,2 százalékkal növekedhet az új előrejelzés szerint.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről