Decemberben 3,4 százalék lett az USA inflációja a novemberi 3,1 százalékos érték után. Ez látszólag visszapattanás, de a szezonális tényezők is befolyásolták: az év végi ünnepi időszak általában megnöveli az adatot.
Így a csökkenő trend nem feltétlenül szakadt meg, pláne, hogy az érték nincs túl távol a jegybanki célértéktől, ráadásul a jegybankárok által még fontosabbnak tartott maginfláció csökkent, 4-ről 3,9 százalékra.
Decemberben a gyorsan csökkenő infláció hatására erősödtek a várakozások, miszerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a vártnál korábban, akár már az év elején kamatot csökkenthet, ekkor gyengült a dollár a főbb devizákhoz képest.
Most a kicsit magasabb inflációs adat hatására úgy gondolják, hogy később kerül sor a kamatcsökkentésre, azaz tovább marad a jelenlegi 5,25-5,50 százalékos sávban az alapkamat.
Ennek hatására a dollár fél százalékkal megugrott az euróhoz képest.
Véget érhetett az inflációs rémálom, bizakodva tekintenek előre a magyarok
A Bloomberg becslése szerint decemberben 5,9 százalékra csökkenhetett a magyar infláció. A GKI fogyasztói bizalmi indexe közel kétéves csúcsára emelkedett. A felmérések három évtizedes történetében még sosem fordult elő ekkora javulás egyik hónapról a másikra. Mindennek hátterét korábban ITT írtuk meg.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég