Az amerikai infláció immár alig magasabb, mint 3 százalék, ez pedig olyan szám, ami talán már az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed számára sem nyugtalanító. Az inflációs cél ugyan 2 százalék, de ott is van toleranciasáv, a pontos értéket úgysem lehet tartósan fenntartani, természetes folyamat az ingadozás.

Kamatcsökkentési várakozások

Ezek alapján a piac azt vélelmezi, hogy a kamat tetőzése után a vártnál korábban kerülhet sor az első kamatcsökkentési ciklus megkezdésére a jövő év során, így a most 5,5 százalékos alapkamat hamar lecsökkenhet 4 százalék környékére, ami jelenleg az euró alapkamata. Ebben az esetben kiegyenlítődne a világ két legnagyobb devizájának kamata, hacsak az Európai Központi Bank (EKB) nem kezd ugyancsak kamatcsökkentésbe addig, de a különbség akkor is várhatóan csökkenni fog.

Ezt a várakozást jelzi, hogy a nemrég még 5 százalék fölötti 10 éves amerikai állampapírhozam 4,50 százalék alá csökkent, vagyis hosszabb távra is mérséklődnek a kamatvárakozások. Ha a dollár kamatelőnye csökken, érthető, hogy az árfolyama is lefelé indul. A kedvező inflációs adat előtt egy euró 1,07 dollárt ért, rövid idő múlva ez már több volt, mint 1,085. 

Hatás a forintra

Ez a hatás átmenetileg a forintra is erősítően hatott, miután van egy olyan, a piacon elterjedt, de fundamentális alapokkal nem rendelkező nézet, hogy a forint fordítva követi a dollár mozgását az euróhoz képest: ha a dollár erősödik, a forint gyengül, és fordítva. Ennek megfelelően tegnap az eurónkénti forintárfolyam 376 alá is benézett, amire hónapok óta nem volt példa.

Még egy remek adat

A vártnál gyorsabb inflációcsökkenés máshol is jelentkezik: Nagy-Britanniában októberben 4,6 százalékra csökkent a szeptemberben még 6,7 százalékos adat, és ezzel két éves mélypontra került a ráta. Ennek megfelelően a brit kamatcsökkentési várakozások is felerősödtek: az amerikaival megegyező 5,5 százalékos alapkamat első csökkentését most már jövő júniusra várják, noha a brit jegybankelnök még korainak tartotta, hogy az időpont szóba kerüljön.

Közelgő búcsú az inflációtól

A két adat jól mutatja, hogy világszerte felgyorsult az inflációcsökkenés, ahogy ez nálunk is látszik. A hazai infláció a a legmagasabb volt a kontinensen 20 százalék feletti tetővel, de 20-ról 10 százalékra rendkívül gyorsan csökkent le, és a bázishatások alapján már számítható, hogy a folyamat a következő hónapokban is kitart, egy év múlva pedig akár a jegybanki célértéket is közelítheti, ahogy ez most az USA esetében történik.