Januárban a GKI fogyasztói bizalmi indexe közel kétéves csúcsára emelkedett a kutatóintézet közleménye szerint. A januári adat -19 pontos lett a tavaly decemberi -30,7 pont után.
A felmérések három évtizedes történetében még sosem fordult elő ekkora javulás egyik hónapról a másikra.
Kapcsolódó
A lakosság az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzetét és a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátásait is erősen javulónak értékelte.
A nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése is sokkal kedvezőbb lett az előző havinál. A lakosság inflációs várakozása valamelyest emelkedett, miközben a munkanélküliek számának várható alakulását illető kilátás kissé javult az év utolsó hónapjához képest.
A GKI indexének összeállításában résztvevő Petz Raymund a Bloombergnek arról beszélt, hogy az infláció látható csökkenése, a reálbérek és a reáljövedelem várható növekedése, illetve az optimista kormányzati kommunikáció mind hozzájárulhatott a fogyasztói bizalom javulásához.
A Bloomberg felmérésének medián becslése alapján azt is közölte, hogy a magyar infláció decemberben 5,9 százalékra süllyedhetett a novemberi 7,9 százalékról.
A KSH pénteken fogja közzétenni a hivatalos inflációs adatokat.
A portál kommentárja szerint a jelentős csökkenés lehetővé teheti az MNB számára, hogy 75 bázispontról havi 100 bázispontra emelje a kamatcsökkentések mértékét, miután decemberben 10,75 százalékra módosult az alapkamat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat