Botrány szakította meg hétfőn Törökországban a Cumhuriyet (Köztársaság) című kormánykritikus napilap terrorizmussal vádolt 17 vezetőjének és munkatársainak perét Isztambulban - írja az Inforádió.hu az MTI alapján.
A hétfői meghallgatásról ki kellett vezettetni Ahmet Sik oknyomozó újságírót, mert "kegyetlenségre felesküdött autoriter rezsimnek" nevezte Recep Tayyip Erdogan elnök uralmát. A tárgyalást rövid időre leállítottak, mert Sik még politikai pernek minősítette az eljárást. Ezt követően Murat Sabuncu egykori főszerkesztőt sem lehetett meghallgatni: a jelenet miatt megtagadta az együttműködést a testülettel.
Kapcsolódó
Az eljárás március 9-én folytatódhat, addig négy vádlott - a fentieken túl még Emre Iper, a lap könyvelője, valamint Akin Atalay, a lap igazgatótanácsának elnöke - előzetes letartóztatásban, hatósági őrizetben maradnak.
Amíg a tárgyalás tartott odakint közel ezer tüntető bírálta Erdogan rendszerét és az eljárást, melyben a Cümhüriyet újságíróit azzal vádolják, hogy támogatják a szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), a 2016. júliusi katonai puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát, illetve a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) nevű szélsőbaloldali csoportot. Ezeket a tömörüléseket a török hatóságok fegyveres terrorszervezetnek tekintik. A vádlottak szerint egyszerűen azért tartják őket rács mögött, mert bírálták az ankarai rezsimet.
Törökországban a 2016 júliusi puccskísérlet óta tízezreket tartóztattak le arra hivatkozva, hogy Fethullah Güllen mozgalmának tagjai és a kormány ellen ténykedtek.
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére