Magyarországon Budapesten, Debrecenben és Győrben várják a pályázók jelentkezését.
A légitársaság augusztusban és szeptemberben Európa több országában is megszervezi toborzó rendezvényeit. Az egész napos eseményeken a jelentkezők szituációs játékokban és egyéni interjúkon vesznek részt, illetve csapatfeladatokat is kapnak.
A Wizz Air nagyszabású toborzókampányának oka, hogy a légitársaság a következő tíz évben háromszorosára növeli flottáját, így 500 Airbus repülőgépre bővíti kapacitását - ismertették. Felidézték, hogy a légitársaság a járványhelyzet és a korlátozások ellenére is dinamikusan fejlődött; az elmúlt évben 18 új bázist és több mint 300 új útvonalat jelentett be.
Heiko Holm, a Wizz Air operatív igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy újra a pandémia előtti kapacitásukkal repülnek, folyamatosan a fejlesztésekre, a bővítésekre koncentrálnak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben