A TV2 hatvanmillió forint képzési támogatást szeretne igénybe venni - derítette ki a Magyar Nemzet cégbírósági dokumentumokból. Az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos érdekeltségébe tartozó vállalat valójában azért fordult a cégbírósághoz, hogy törölje az ellene korábban bejegyzett, de időközben megszüntetett végrehajtást.
Vajna András György (Andy Vajna) a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 friss listája szerint 60 milliárd forintos becsült vagyonnal a tizennegyedik legmódosabb magyar.
Indoklásuk szerint a bejegyzés fenntartása nehézségeket okoz a cégnek, mert a partnereiknek magyarázkodniuk kell emiatt. Emellett a bejegyzés miatt nem pályázhatnak a 60 millió forintos képzési támogatásra sem.
A napilap megkérdezte a TV2-t, hogy mire akarják fordítani ezt a pénzt, de nem kapott választ. A 60 millió forint sok kisebb vállalatnak óriási összeg lenne, ám a tévétársaság tavaly közel 24 milliárd forint árbevételt zsebelt be.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben