Az érdeklődők ezen a napon megismerkedhetnek az erőművekben, a fűtőművekben, és - idén először - a hulladékfeldolgozóknál és a víziközmű-szolgáltatóknál zajló munkával - ismerteti a főszervező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az idei Erőművek Éjszakáján a szervezők országszerte 70 helyszínen, mintegy hatezer érdeklődőt fogadnak.
A rendezvény fő célja, hogy az energia- és távhőtermelés, valamint a közműszolgáltatások működésének bemutatásával felhívja a figyelmet arra, hogy környezetünk védelme érdekében érdemes tudatosan és energiahatékonyan bánni erőforrásainkkal - hangsúlyozzák a közleményben.
A változatos helyszíneken a látogatók betekinthetnek a hagyományos energiatermelés folyamataiba, választhatnak atom, biomassza, hulladék, lignit, szolár vagy éppen víz alapú technológiát alkalmazó erőművet is, illetve megnézhetik a városi távfűtőművek működését. Az idén megnyitnak a víziközmű-szolgáltatók és a hulladékgazdálkodók telephelyei is, meg lehet ismerkedni egy vízmű vagy egy víztározó működésével, kiderül, hogyan lesz a szennyvízből tiszta víz, és hogy mi van egy víztorony belsejében.
A népszerű energiaipari rendezvényt a MEKH és csatlakozó partnerei már harmadik alkalommal rendezik meg.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga