Az elmúlt években a lakástakarékpénztári megtakarítások népszerűségüket a 30 százalékos állami támogatásnak, illetve a megtakarításhoz járó kedvező és kiszámítható lakáshitel konstrukcióknak köszönhették. Egy 10 éves futamidejű, 20 ezer forintos havi megtakarítási összegű szerződés esetén az állami támogatás 720 ezer forintot is elérte. Az állami támogatásnak köszönhetően az elmúlt években a lakástakarékok hozama kiemelkedőnek számított a piacon, mely egyes konstrukciók esetén akár 10 százalék feletti is lehetett.
Már az állami támogatás esetleges csökkentésének hírére is jelentősen megnőtt a napokban a kereslet lakástakarékok iránt. A CHB egy 1000 fős reprezentatív kutatást végzett ügyfelei körében egy lehetséges állami támogatás változással kapcsolatban, melyből kiderül, hogy minden 5. ügyfél az állami támogatás 20 százalékra való lecsökkentése esetén is újabb megtakarítást indított volna, még 30 százalékos állami támogatással - olvasható a City Hitelbróker Kft. közelményében.
Ezen felül a 30 százalékos állami támogatás kihasználását tervező ügyfelek több mint 30 százaléka kettő vagy több lakástakarék szerződés megkötését tervezte. Az állami támogatás megszűnésének hírére az érdeklődés tovább fokozódott: "Az elmúlt pár órában az ügyfelek tömegesen keresték fel munkatársainkat, partnereinket, hogy ha lehetséges, akár még a mai nap folyamán indítanának lakástakarékpénztári megtakarítást, mert nem szeretnének elesni a 30 százalékos állami támogatástól" - mondta Vajnági Richárd.
A lakástakarékpénztári megtakarítást választó ügyfelek az utóbbi években egyre inkább hosszútávra terveznek, és gyakran a maximális, 10 éves futamidővel kötnek szerződést. Ezt mutatja az is, hogy a CHB partneri hálózatán keresztül 2010 és 2018 között megkötött lakáselőtakarékossági szerződések 63 százaléka maximális, 10 éves futamidejű volt. Nem csak futamidő, de a havi betét esetén is sokan a maximális, 20 ezer forintos megtakarítási összeget választják. Míg például 2013-ban a CHB által megkötött lakástakarékok átlag szerződéses összege közel 5,4 millió Ft volt, addig 2018-ban ez a szám meghaladta a 6,4 milliót.
Képünk forrása: Katona Vanda / Napi.hu
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben