A külügyminiszter hét év alatt megduplázta a megtakarításait. A legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint bő 80 milliós megtakarítása volt, 40 millió értékpapírokban, 25 millió biztosítási eszközalapokban és 16 millió takarékbetétekben - írja az Index. Szijjártó többet tudott félretenni, mint amennyit keresett, évi nettó 10 milliós fizetéssel 2012-ben 12 millióval, 2013-ban 15 millióval növelte megtakarításait.
A lap rákérdezett a minisztériumnál, hogy a tárcavezető hol tartja megtakarításait, a külügy sajtóosztályának válasza szerint Szijjártó a 2014-es vagyonnyilatkozat leadásakor és azóta "kizárólag a K&H Banknál″ tartotta megtakarítást. Állításuk szerint a külügyminiszternek sem a Quaestor-csoportnál, sem más brókercégnél nem voltak megtakarításai, így február 23-a, vagyis a brókerbotrányok kirobbanása óta sem vett ki ilyen cégektől pénzt.
Kapcsolódó
Azt is megkérdezték, a 2006 és 2014 közötti időszakban Szijjártó Péter tartott-e bármikor megtakarítást akár a Quaestor-csoportnál, akár más brókercégnél. A külügyminisztérium válasza szerint: nem.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben