Nem tudni, hogyan került közpénz csalókhoz, vagyis a Quaestorhoz - mondta Orbán Viktor az állami rádióban. A miniszterelnök szerint ez úgy fordulhatott elő, hogy hiányzik a megfelelő kincstári rendszer. Szerinte a (külügy estében) nem arról volt szó, hogy hazardíroztak az adófizetők pénzével - mert állampapírokban tartották azt - hanem az volt a gond, hogy ezek az értékpapírok rossz cégnél voltak.
A kormányfő szerint a Buda-Cash összeomlása után kiderült, hogy a Honvéd Egészségpénztár és az önkormányzatok pénzei "beszorultak", "ekkor szólalt meg a csengő a fejünkben", és született meg a döntés, hogy a brókercégekből ki kell vonni a pénzt. Orbán szerint ekkor még a láthatáron sem volt a Quaestor-ügy.
Kapcsolódó
A miniszterelnök személyesen olvasta Tarsoly Csaba levelét - akkor kapta azt meg, amikor a Quaestor hivatalos bejelentést tett az MNB-ben. A levél arról szólt, hogy állami segítséget kérnek és tárgyalni akarnak a kormánnyal - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök ezután kérte fel Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy kezelje az ügyet.
A keményen dolgozó emberek pénze egyszerűen eltűnt, ezért "kinyílik a bicska az ember zsebében." Most az a legnagyobb kihívás, hogy "tudunk-e olyan új korszakot nyitni, hogy ne lehessen megúszni" az ilyen bűncselekményeket - erről szól a Fidesz parlamenti javaslata. Orbán szerint a Quaestor egy szövevényesebb história a többi brókerügynél, de a rendőrség most már eljutott az előzetes letartóztatásokhoz.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére