A gazdasági teljesítmény gerincét adó nagy- és közepes vállalkozásoknak a napi likviditásuk megőrzéséhez, továbbá energiahatékonysági beruházásaik megvalósításához forrásokra van szükségük. A kormány szem előtt tartva a gazdasági recesszió elkerülését, valamint a teljes foglalkoztatottság megőrzését, mérlegelte a helyzetet, és a már bejelentett Gyármentő Programon túl, újabb segítségként 200 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő Garancia- és Hitelprogram megindításáról döntött. A két részből álló program 2023. január 1-jén indul – jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter.
A kormány a kisebb vállalatoknak már két likviditástámogató lépéssel is kedvezett: egyrészt befagyasztották a kkv-k hitelkamatait az idén júliusi szinteken. Másrészt indítottak egy Gyármentő Programot is, amely a termelő cégeket segíti. Ez egészül most ki a garancia- és hitelprogrammal, amelynek egyik eleme a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 100 milliárd forint keretösszegű állami kezességvállalású, illetve garanciás forgóeszközhitelek, folyószámlahitelek, illetve a működést finanszírozó hitelek biztosítékának biztosítása. Mindez egyrészt közvetlenül csökkenti a kamatterheket, másrészt az érintett szereplők finanszírozásán keresztül forráshoz jutnak a mikro-, kis-, és középvállalati szektorból kikerülő beszállítók, szolgáltatók is.
A program másik elemeként az Eximbank Zrt. 100 milliárd forint keretösszegű Gyármentő Beruházási Hitelprogramot indít, amelyben az EXIM államilag támogatott, rendkívül kedvezményes és a futamidő végéig fix kamatozású beruházási hiteleket nyújt a hazai termelő közép- és nagyvállalatok energiahatékonysági, illetve megújuló energiatermelő beruházásaihoz. A kamat maximális mértéke a forint hitelek esetén 5 százalék, az euró alapú hitel esetében pedig 3,5 százalék lehet – írta közleményében Nagy Márton miniszter.
Az Eximbank beruházási hitele kiegészíti a már meghirdetett Gyármentő Program 150 milliárd forintra tehető, vissza nem térítendő támogatását, amelyre már 168 vállalkozás regisztrált. Amennyiben a vállalkozások megfelelnek a hitelprogram feltételeinek, úgy olyan vállalkozások is élhetnek a lehetőséggel, amelyek a vissza nem térítendő támogatásra nem jogosultak. Az elérhető maximális hitelösszeg - az igénybe vett állami támogatások jogcímétől függően - meghaladhatja a 2 milliárd forintot.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)