Az utolsó bejegyzés: holnap (március 31-én) még nyitva leszünk és egyben ez lesz a Tanti utolsó napja - olvasható a budapesti étterem Facebook-oldalán.
Köszönjük mindenkinek, vendégeinknek és minden munkatársunknak, hogy velünk tartottak az elmúlt közel öt évben. Külön köszönet Botos Tamás séfnek és csapatának! (Jó hír, hogy velük a jövőben a Klasszban találkozhattok.) - olvasható az oldalon.
Kapcsolódó
A Hegyvidék Központban működött Tantitól még 2017 márciusában vették el a 2015-ben megszerzett egy Michelin-csillagot, ez akkor először fordult elő magyar étteremmel.
A csúcsétterem Pesti István vezetésével kapta meg a minősítést, de ő néhány héttel az elismerés után távozott, és Tatán nyitotta meg Platán nevű éttermét. Pesti után Heiszler Olivér vette át a konyhát, neki pedig sikerült megtartania a csillagot, őt pedig Eszenyi Dániel követte 2016 nyarának végén, majd jött 2017 tavaszán Botos Tamás.
Képünk illusztráció, forrása: StockSnap.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben