A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.
A fővárosban a szavazók 36,89 százaléka, 484 377 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.
Kapcsolódó
A megyék közül a részvételi arány 15 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 33,14 százalék, ami 68 022 szavazót jelent. Veszprém megye 31,93 százalékkal a második 91 368 szavazóval. A harmadik helyen Győr-Moson-Sopron megye áll 31,48 százalékkal, ami 113 126 szavazót jelent.
A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 25,9 százalék, ebben a megyében 111 025-en voksoltak.
A 2004-es EP-választáson 15 óráig a választásra jogosultak 25,50 százaléka szavazott, 2009-ben 24,09 százaléka, 2014-ben pedig 19,53 százaléka.
Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 17 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.
A részvételi adatok megoszlása megyénként |
Baranya megye 28,99 százalék 88 112 szavazó |
Bács-Kiskun megye 27,67 százalék 115 408 szavazó |
Békés megye 28,5 százalék 80 944 szavazó |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 26,88 százalék 141 918 szavazó |
Csongrád megye 30,92 százalék 102 394 szavazó |
Fejér megye 30,5 százalék 104 460 szavazó |
Győr-Moson-Sopron megye 31,48 százalék 113 126 szavazó |
Hajdú-Bihar megye 25,9 százalék 111 025 szavazó |
Heves megye 29,94 százalék 72 441 szavazó |
Jász-Nagykun-Szolnok megye 26,98 százalék 81 869 szavazó |
Komárom-Esztergom megye 29,44 százalék 72 393 szavazó |
Nógrád megye 28,45 százalék 44 750 szavazó |
Pest megye 31,36 százalék 318 768 szavazó |
Somogy megye 29,06 százalék 73 530 szavazó |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 25,93 százalék 116 376 szavazó |
Tolna megye 27,79 százalék 50 535 szavazó |
Vas megye 33,14 százalék 68 022 szavazó |
Veszprém megye 31,93 százalék 91 368 szavazó |
Zala megye 31,46 százalék 70 729 szavazó |
Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 17 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Ennyi volt, bezár a bulinegyed patinás helye

Most biztos, hogy nem viszi be taxi erről a repülőtérről a városba, ne is számítson rá

Kiderült, miért nem érhető el normálisan a Honvédkórház napok óta

Meghosszabbították az árrésstopot, munkacsoport harcol az ukránok ellen
