Tarlós István a közeljövő tervei közül kiemelt néhány nagyobb, fővárosi koordinálású projektet, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés, a közfejlesztési tanács és a kormány is jóváhagyott már. Ezek között szerepel a Lánchíd és környékének felújítása, a további BKV-járműcserék, a XIII. kerületi Béke téri szennyvízkiváltó komplexum megépítése, a nagyszabású kerékpáros fejlesztések, a ferihegyi gyorsforgalmi út újraépítése, az aquincumi híd komplex kiviteli szintű terveztetése és engedélyeztetése.
A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy a Lánchíd és környéke felújításánál van egy árvita, "de ilyen volt a 3-as metró infrastrukturális felújításánál is, adogatták vissza a túlárazott ajánlatokat, aztán a végén csak a helyére került a dolog".
Kapcsolódó
A kampányról szólva elmondta, hogy ő az elvégzett munkáról és a jövőbeni tervekről próbált meg beszélni, de az ellenzék részéről "mindenről szó volt, csak erről nem": Zuglót "tapintatos homályba borították", továbbá mindenféle állami kompetenciáról beszéltek, kórházakon át az oktatásig, abban az interpretációban, mintha csak Budapesten vették volna el ezeket.
Tarlós István arról is beszélt, hogy elkeserítik az utóbbi időkben napvilágra került esetek: a győri kevésbé érinti, "mert az nem Budapesten van", de a kiszivárgott hangfelvétel botránya és kispesti "történet" az egész önkormányzatiságra, sőt az egész politikai elitre vagy politikára "rettentő rossz fényt" vet az emberek előtt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben