A kinevezés a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. Szijjártó Pétert szeptember 23-i hatállyal nevezte ki tárcavezetővé a köztársasági elnök.
Az Országgyűlés honlapján kedden közzétett tájékoztató szerint az új miniszter a szerdai plenáris ülésen, közvetlenül a napirend elfogadása után teheti le az esküt.
Az Országgyűlés négy szakbizottsága, a külügyi, az európai ügyi, a gazdasági, valamint a nemzeti összetartozás bizottsága szombaton hallgatta meg Szijjártó Pétert, és támogatta miniszteri kinevezését.
A politikus a meghallgatáson azt mondta: a magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie.
Múlt pénteken jelentették be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Szijjártó Pétert, a tárca eddigi parlamenti államtitkárát javasolja külgazdasági és külügyminiszterré kinevezni, miután Navracsics Tibor uniós biztossá jelölése miatt lemondott miniszteri megbízatásáról.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben