Több mint 74 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki bennfentes kereskedelem miatt több magánszeméllyel szemben a Magyar Nemzeti Bank (MNB), emellett pedig feljelentéseket tett a bennfentes kereskedelmet és bennfentes információ jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt.
A jegybank közleményében azt írta, hogy az eljárása során többek között azt vizsgálta, hogy sérültek-e a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) bennfentes kereskedelem tilalmáról szóló rendelkezései a magánszemélyek tőzsdei megbízásai kapcsán. Az eljárással összefüggésben az OPUS GLOBAL Nyrt. 2023. július 21-én délután közzétett részvényvisszavásárlási bejelentését közvetlenül megelőző időszakot vizsgálták.
A felügyelet megállapítása szerint négy vizsgált magánszemély az OPUS közzététele előtt tudomást szerzett a bennfentes információnak minősített részvényvisszavásárlási programról, majd ennek birtokában adtak tőzsdei megbízásokat, ami tiltott bennfentes kereskedelemnek minősült. Az egyik magánszemély emellett nem saját javára hajtotta végre a megbízásokat, hanem további személyek részére, azok finanszírozásával. Emellett pedig másoknak is jogosulatlan adta tovább a bennfentes információt, annak kifejezett bizalmas jellegére is utalva.
Mindezek nyomán az MNB határozataiban a négy magánszemélynek 40 millió, 11 millió, 10 millió, illetve 3,75 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a bennfentes információk birtokában végzett kereskedés, illetve egyikük esetében további 10 millió forint bírságot rótt ki a bennfentes információk jogosulatlan közzététele miatt.
A jegybank hozzátette azt is, hogy további két magánszemély esetében is felvetődött, hogy jogellenes magatartás gyanúját felvetve kereskedtek. Ugyanakkor velük szemben bizonyíték hiányában lezárták a nyomozást.
Ez utóbbi ügyben volt érintett elmondása szerint Magyar Péter is, aki a közlemény megjelenését követően diadalt is hirdetett. Posztjában úgy fogalmazott, szerinte „ismét kiderült, hogy Orbán Viktor, valamint a fideszes bűntársai és propagandistái hónapokig hazudoztak a magyar embereknek és minden alap nélkül vádoltak bűncselekmények elkövetésével.”
Hozzátette, szerinte az is kiderült, hogy Varga Mihály „nem hajlandó behódolni” Orbán Viktornak jegybankelnökként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Fordulat a csúcson: sorozatban ötödik hónapja gyengélkedik a BYD
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek