Tavaly 20 602 milliárd forint adót szedett be az adóhatóság, az előző évinél 17,2 százalékkal, a költségvetésben előirányzottnál 2,5 milliárd forinttal többet
– áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) most megjelent 2022-es Évkönyvében.
A jelentős többlet részben a foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítéséből, illetve
a vártnál magasabb inflációs és belső fogyasztási pályából, valamint a 2022-es adóintézkedésekből és extraprofitadókból származik.
A NAV a saját követelésekre és külső megkeresésekre 198,5 milliárd forintot szedett be, 22 százalékkal többet, mint 2021-ben.
Az adóhatóság 2021-hez képest csaknem kétszer annyi, több mint 2 milliárd, a tényleges végrehajtást megelőző fizetési tájékoztatót, felszólítást, felhívást adott ki, megközelítőleg az 514,8 milliárd forint összegre.
A hivatal csaknem 547 ezer végrehajtási cselekményt folytatott le, 2382 milliárd forint értékben bocsátott ki inkasszót, a jövedelemletiltások 160 milliárd forintot érintettek.
Az ingóvégrehajtások közül 15 661 adminisztratív - gépkocsifoglalás nyilvántartásból, követelésfoglalás, üzletrészfoglalás -, 3355 pedig eredményes helyszíni végrehajtás volt.
A 2022-ben megtartott 14 301 árverés 95,1 százaléka elektronikusan zajlott, ezek csaknem 41 százaléka volt sikeres, az árveréseken értékesített vagyon vételára elérte a 2,4 milliárd forintot.
A NAV 2022. december 31-ei követelésállománya 2019,3 milliárd forint volt, amelynek meghatározó része a nem működő adóalanyokhoz köthető.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Verekedések, üvegzúzás, fenyegetések – elszabadult a pokol a reptereken

Az első csak 120-szal jött, a második már 169-cel

Ne megszokásból menjen, mert zárt ajtókat találhat a Postán májusban

Zárt ajtók mögött helyezték végső nyugalomra Ferenc pápát

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Rekord mennyiségű készpénzt tart a világ legrutinosabb befektetője

Óriási robbanás volt egy iráni kikötőben
