Két expoesemény is lesz Budapesten, amelyet az Örs vezér teréhez közeli pavilonvárosban rendezne meg a magyar kormány: 2020-ra katolikus világkongresszust és 2021-re vadászati világkiállítást szerveznek ide. Az Eucharisztikus Világkongresszussal összefüggő támogatásáról szóló tavalyi határozat szerint a projekt az államnak 24 milliárd 650 millió forint forrást hagyott jóvá.
A projekt viszont ennél is többe kerülne: a Hír TV arról ír, hogy bár 2016 októberében 17 milliárd forintért megvásárolta a Hungexpót a magyar állam, azt 2035-ig bérbe adta egy francia cégnek. Vagyis az ide szervezett két esemény miatt fizetnie kell a terület hasznosításáért.
A cikk kitér rá, hogy négymilliárd forintot fordítanak a Hungexpo megközelítésének javításán, két villamosvonal meghosszabbítását tervezik.
A fotó forrása: MTVA/Bizományosi/Róka László.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben