Ormos Mária 1930-ban született Debrecenben. Egyetemi tanulmányait Debrecenben és Budapesten végezte, 1952-ben Debrecenben szerzett történelem-magyar szakos tanári diplomát.
1953-ig tanársegéd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1953-tól 1957-ig tanársegéd, majd adjunktus Szegeden a József Attila Tudományegyetemen. 1957-ben fegyelmi eljárással eltávolították az intézményből. 1957-től 1963-it levéltári segédmunkatárs, általános iskolai tanár, majd lexikonszerkesztő. 1963-tól 1982-ig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, majd főmunkatársa. 1984 és 1992 között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektora. 2001-től professor emerita.
Ormos Mária kutatási területe Európa és Magyarország 20. századi története 1945-ig. Kandidátus 1968-ban, a tudományok doktora 1980-ban lett. 1987-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1993-ban rendes tagjává választották.
Munkásságát egyebek mellett Széchenyi-díjjal és Akadémiai Díjjal ismerték el.
Ormos Máriát a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti. Temetéséről és búcsúztatásáról a család később gondoskodik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban