A malmok már a magas, tonnánként 140 ezer forint körüli árú búzából őrölnek, ezért október elején nagyjából mindegyikük meglépte a korábban beharangozott, kilogrammonként 10 forint körüli áremelést – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Ez azt jelenti, hogy most az 50 kilós, zsákos kiszerelésű liszt nettó átadási árának centruma körülbelül 230 forint körül alakul. A tapasztalatok szerint az exportengedélyek kiadásán némileg lassított az állam, de ez a jelenlegi helyzetben nem sokat változtat a piacon, ugyanis az export nem indult be, a minden évben nagy keresletet támasztó olasz vevők például még nem jelentek meg az igényeikkel.
Lakatos Zoltán szerint sok termelő még magasabb búzaárakban reménykedve, és kihasználva azt, hogy elegendő tárolókapacitása és a készletfinanszírozásra elég forrása is van, tartja a búzáját. Ő ennek tudja be, hogy – a lisztpiacon korábban elképzelhetetlennek tartott módon – Romániából és Ausztriából is érkezik liszt Magyarországra.
Jövőre jön a baj
Ez az év még „elketyeg” valahogy, hiszen év végéig majdnem mindenkinek meg van kötve a szerződése az energiaszolgáltatókkal.
A nagy baj majd jövőre lesz, a 250-280 forintos kilowattóránkénti ár már olyan mértékű költségnövekedés, amit az árak emelésével sem lehet majd lekövetni, hiszen a vásárlóerő is csökken.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga