Az ügy alapja, hogy a második Orbán-kormány 2013-ban a mezőgazdasági földek esetében megvonta azon személyek haszonélvezeti jogát, akik nem közeli hozzátartozói voltak a területek tulajdonosainak. Ezzel - nem is nagyon titkolva egyébként - a külföldi állampolgárok földtulajdon-megszerzéséről szóló, zsebszerződések megállapodásait kívánták felszámolni. Akkor ugyanis még a külföldi földhasználók voltak az Orbán-kormány legnagyobb ellenségei - olvasható a portálon.
Egy korábbi európai bírósági döntés már kimondta, hogy mindez jogellenes.
Amennyiben az Európai Bíróság végül kimondaná a kötelezettségszegést, ami a márciusi per ítélete miatt lényegében biztosra vehető, az értelemszerűen megnyitná az utat, hogy Magyarországgal szemben pénzbírságot vessenek ki.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga