Nem volt egyetértés az ELTE-ÁJK Kari Tanácsának június 13-i ülésén, ahol többek között arról szavaztak, hogy Polt Péter legfőbb ügyész kapjon-e magántanári címet.
14-en szavaztak mellette, 13-an ellene, 3-an pedig érvénytelen szavazatot adtak le - tudta meg a 24.hu.
Kapcsolódó
A témát Menyhárd Attila dékán terjesztette elő.
A magántanári cím azért lett volna fontos Poltnak, mert a legfőbb ügyész már szinte valamennyi lehetséges tudományos fokozatot megszerzett ugyan, a professzori cím nem szerepel a neve mellett. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha oktat, akár magántanárként is.
A szavazás után egyébként a kari tanács több tagja is újraszámolást kezdeményezett, amely nem hozott változást az arányokban. Azonban a szavazatszámláló bizottság kijelentette, a szavazólap nem felelt meg a formai követelményeknek. Ráadásul az érvénytelen szavazatok száma is kihatott a határozathozatalra, és tévesen vették figyelembe a 13-i ülésen azokat, a Kari Tanács ismételt állásfoglalását kérték a Szenátusnak való továbbküldéshez.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga