Eddig több mint félmilliárd forintot fordítottak a hajókatasztrófa utáni mentésre, kutatásra és a kiemelési munkákra - tudta meg lapunk - írja a Népszava.
A sétahajó május 29-én ütközött a Viking Sigyn hajóval. A tragédiát a fedélzeten utazó 35 emberből (kétfős magyar személyzet, 33 dél-koreai turista) hét távol-keleti turista élte túl. Hét honfitársuk holttestét egy órán belül kiemelték a vízből, egy ember kivételével a többi áldozatot hetekkel később találták meg, viszont még egy utas holtteste hiányzik.
Kapcsolódó
A Belügyminisztérium (BM) alá tartozó rendvédelmi szervek a június 11-i kiemelésig összesen 664,8 millió forintot költöttek el a Hableány sétahajó utáni mentésre, kutatásra és a kiemelési munkákra - értesült a Népszava, amely szerint a tényleges számla nagyobb lesz, mert más minisztériumoknál, állami szerveknél is keletkeztek költségek.
A kutatási, valamint a kiemelési munkákat a Terrorelhárítási Központ (TEK) koordinálta, a HR Portál korábbi információi szerint pedig a folyamatban összesen 35 hazai szervezet ezer - civil és rendvédelmi - szakembere vett részt. A kiemelésnél pedig lehettek volna magasabbak a költésgek, mert a kétszáz tonnás emelőerejű Clark Ádám óriásdaru tulajdonosa több tízmillió forintos költsége volt a daru munkájának, pedig a vállalat csak a legszükségesebb költségeket számolta el, sokszor ingyen dolgoztak.
A költségeket az állami és civil szervek majd a baleset felelősén megpróbálhatják behajtatni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Ismét magánszemélyeknek oszt pénzt a kormány, nyugdíjasok és diákok is pályázhatnak

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

Durván bezuhant Trump népszerűsége

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk
