Idén 3 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Az év elején még úgy tűnt, ezzel az idősek, ha mérsékelten is, de jól járhatnak, mert az látszott, hogy az infláció nem éri majd el ezt a szintet. Viszont az elmúlt hetekben látványosan gyengülni kezdett a forint az euróval és más valutákkal szemben is.
Míg idén év elején 309,57 forinton volt a kurzus, hétfőn már a 330-as árfolyam fölé is benézett a hazai valuta. Ez 6,14 százalékos gyengülésnek felel meg, amely idővel a fogyasztói cikkek árában is megjelenik majd - figyelmeztet cikkében az Mfor.hu.
Kapcsolódó
Az árfelhajtás először az importált termékeknél jelentkezhet, de a külföldről behozott alapanyagból előállított belföldi cikkek árai is igazodnak majd. Gond az is, hogy a forint a dollárhoz képest is nagyot gyengült, miközben számos nyersanyagot, köztük az ipari termelésben és az autózásban fontos olajárat is ebben mérik. A portál szerint ezek is mind hozzá járulnak majd az áremelkedéshez.
Az átlagnyugdíjat 128-130 ezer forintra becsülik hivatalos statisztikák híján, így már közel 100 ezer forintra nyílt az olló a bérek és a nyugdíjak között: a KSH által közölt áprilisi béradatok alapján nemzetgazdasági szinten a nettó átlagkereset 226 500 forint volt.
A portál szerint jövőre a bérek nem szaladnak el ennyire: a kormány 8,8 százalékos nettó béremelkedéssel számol, miközben a nyugdíjakat 2,7 százalékkal emelik. Persze ez csak tervszám, amennyiben a munkaerő-piaci folyamatok - a munkaerőhiány, a képzettebb dolgozók külföldre vándorlása - nem változnak, ennél magasabb ütemű béremelkedés sem kizárt, illetve az sem, hogy elmarad jövőre a minimálbér-emelés, amely kihat a magasabb bérszintekre.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)