A vádlott által vezetett, jól prosperáló, és az ország területén több gyáregységgel rendelkező cégcsoport jelentős élőmunkát igénylő tevékenységet folytatott, amelyhez a dolgozók egy részét munkaerő-kölcsönzéssel biztosították.
Később, az adójogszabályok változása folytán a munkaerő kölcsönzése után megfizetett általános forgalmi adót (áfa) már nem tudták levonni, ezért a vádlott a rokonait, és egy másik cég vezetőit bevonva kidolgozott egy olyan módszert, amivel jogellenesen csökkenti tudta a közterheit - írta a főügyészség.
A módszer lényege szerint a cégcsoport által foglalkoztatott munkásokat átjelentették a másik vállalkozásba anélkül, hogy munkahelyük és feladataik ténylegesen megváltoztak volna. Ezután a tényleges gazdasági tevékenységet valójában nem folytató vállalkozás valótlan számlákat állított ki a cégcsoport felé úgy, mintha a termelő tevékenységet alvállalkozóként ők végezték volna el, majd ezen fiktív költségszámlákat felhasználva a cégcsoport az áfafizetési kötelezettségét jelentősen csökkentette. A cégcsoport ráadásul a ténylegesen általa foglalkoztatott dolgozók bérének egy részét sem legálisan fizette ki, így a közterheket e körben sem egyenlítette ki.
A valós tevékenységet valójában nem folytató másik vállalkozásnak a cégcsoporttól származó bevétele után keletkező, jelentős összegű adóját maga is megkísérelte csökkenteni, ezért egy számlagyárnak használt cégtől több százmillió forint értékű fiktív számlát fogadott be. A vádlottak ezekkel a módszerekkel több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.
Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában öt vádlottal szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés, míg egy vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga