Ennek alátámasztására elmondta, hogy például a pénzügyi minősítő cégek elemzései a befektetők számára arra adnak iránymutatást, hogy hol van tendenciájában olyan helyzet, amely a következő időszakban még jobbá alakulhat. Így egy befektetés nemcsak kamatot termel, hanem fel is értékelődik az az eszköz, amit megvesznek. Ebből a szempontból Magyarországot a befektetők most ilyennek látják.
A nemzetközi pénzügyi piacokon befektetők döntéseiknél egy adott országban általában nézik a gazdaság pillanatnyi állapotát, és azt az irányt, amerre a gazdasági folyamatok tartanak. Ezek az elemzések az utóbbi időben egyre inkább azt mutatják, hogy Magyarország jó irányba halad, emellett a gazdasági környezet is kedvezőbb, mint két-három éve volt - jegyezte meg Orbán.
Magyarország adósbesorolásának felminősítésével kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy Moody's-nál és a Fitch-nél a következő hónapokban napirendre kerül a felminősítés, és a két hitelminősítő reagál azokra a kedvező tendenciákra, amelyek alapján a Standard and Poor's (S&P) egy osztályzattal javított Magyarország adósbesorolásán.
Magyarországon az adórendszernek is követnie kell a gazdasági helyzet változását. Most más megközelítést igényel az adópolitika, mint például a válság idején. Két éve a magyar gazdaság a saját lábára állt, és sokszor meglepően jó eredményeket produkál - hangsúlyozta az államtitkár.
Kitért a reklámadóra, amelyben közlése szerint lényeges egyszerűsítés következik be. Az 5,3 százalékos adókulcs valószínűsíthető, de a szaktárcánál azon dolgoznak, hogy miként lehet megóvni a kis- és közepes vállalkozásokat attól az adó-, illetve adminisztratív tehertől, amit az okoz, hogy kismértékben ezek a cégek is végeznek reklámadó-köteles tevékenységet. Emiatt egy adómentes sávot szeretne létrehozni a minisztérium, és most ennek kialakításán dolgoznak a szaktárcánál. Amint ez megvan, beterjeszthető a törvény módosítása - mondta az államtitkár.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral