Az olaszországi Genova idén megválasztott polgármestere, Silvia Salis úgy döntött, hogy betlehem helyett Télapó-falut állítanak fel a polgármesteri palota udvarán.
A polgármester, utalva Charles Dickens Karácsony ének című regényére azt mondta, elmúlt a múltbéli karácsonyok szelleme, és most új karácsonyi szellem érkezett.
Az Infostart szerint a helyi sajtónak Valentino Porcile genovai pap azt mondta, ennél jóval összetettebb a betlehem üzenete, mivel a karácsony az az időszak, amikor ismét ráéreznek a népek és a családok arra, hogy Krisztus születése milyen békét képvisel. Hangsúlyozta, Szent Ferenc indította el Európában és Itáliában a betlehemállítás hagyományát.
Robert Vannacci, a Liga párt második számú politikusa egy hordozható betlehemet mutatott be a közösségi oldalán, melyet egy hálózsákból alakított ki. Mint mondta, egyes helyeken el akarják távolítani vagy rejteni a betlehemet, ők viszont mindenhová magukkal viszik.
Toszkána egyik általános iskolája szintén bejelentette, hogy eltávolítják Jézus nevét a karácsonyi énekekből, mert az intézmény szerint megosztónak számítanak a vallási utalások, és kizárják az ünneplésből azokat a tanulókat, akik nem hívők vagy nem keresztények.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter