Csaknem 43 év elteltével sikerült azonosítani egy Hamburgban elkövetett gyilkosság feltételezett elkövetőjét, aki szerda óta őrizetben van – közölte a német rendőrség pénteken.
A gyilkosság áldozatát – egy 41 éves szexmunkást – 1983. január 11-én lőtték le Hamburgban, egy lakókocsiban. Az elkövető elmenekült a helyszínről és a rendőrségnek mind ez idáig nem sikerült kiderítenie, hogy ki lehetett a gyilkos.
Az eset vizsgálatát később az állami bűnügyi rendőrség megoldatlan ügyekkel foglalkozó osztálya vette át.
A nyomozók a legkorszerűbb tudományos módszerek alkalmazásával vizsgálták meg újra a bűncselekmény után összegyűjtött bizonyítékokat, és így bukkantak rá egy olyan DNS-nyomra, melynek segítségével azonosítani tudták a gyanúsítottat, egy német férfit. Mivel az ügyben elvégzett további vizsgálatok megerősítették a nyomozók gyanúját, az ügyészség először házkutatási parancsot, majd az elfogatóparancsot is megszerezte az ügyben eljáró vizsgálóbírótól.
A gyilkosság elkövetésekor 19 éves, jelenleg 61 éves gyanúsítottat Hamburg Finkenwerder kerületében vették őrizetbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat