Az önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Ács Rezső, a tolnai megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere keddi sajtótájékoztatóján azzal indokolta a lépést, hogy Szekszárd a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdaság újraindításához kíván segítséget nyújtani, elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak.
A város vezetője emlékeztetett arra is, hogy 2020 végén a helyi iparűzési adó alóli mentesség alsó határát egymillióról kétmillió forintra emelték, ami összhangban volt a később meghozott kormányzati intézkedésekkel.
A közlemény kitért arra az MTI szerint, hogy március végén mikro- és kisvállalkozók megsegítésére Szekszárdon újraindítási alapot hoztak létre, amelynek forrásaira pályázni lehet. A számlán eddig a képviselői tiszteletdíjak felére csökkentésével megmaradt, körülbelül ötmillió forint van. Ács Rezső a nagyobb vállalkozásokat arra kérte, hogy járuljanak hozzá az újraindítás költségeihez - tették hozzá. A pályázat szabályaira a helyi vállalkozói kerekasztal tesz majd javaslatot. A polgármester szerint év végéig megközelítően 100 millió forinttal tölthetik fel az alapot. Szekszárdon 4200 vállalkozás működik, amelyeket az önkormányzat eddigi döntéseivel mintegy 20 millió forinttal segített - közölte a városháza.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga