A változás megtakarítást eredményezhet a hitelfelvevők számára, ugyanakkor nem teszi elkerülhetővé összehasonlítást, hiszen könnyen előfordulhat, hogy egy bank hagyományos lakáshitele kedvezőbb feltételeket kínál, mint egy másik intézmény fogyasztóbarát zöld konstrukciója – közölte a money.hu.
A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek egyéb előnyöket is kínálnak a lakásvásárlók számára, mint például a gyors ügyintézés: a hitelbírálatnak maximum 15 munkanapig, állami támogatással 20 napig, a folyósításnak pedig az ezt követő 2, illetve 7 munkanapig kell megtörténnie. A zöld célra felvett fogyasztóbarát hitelek esetében a kamat nem lehet túl magas a piaci átlaghoz képest, és nem számítanak fel folyósítási díjat sem a bankok. Valamint az előtörlesztés költsége sem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát.
Kapcsolódó
A 0,5 százalékos kamatkedvezmény egy 20 milliós, 20 évre felvett hitel esetében nagyságrendileg 6000 forintos megtakarítást eredményezhet a havi törlesztőben, a teljes futamidő alatt pedig akár 1,5 millió forinttal is kevesebbet kell visszafizetni a banknak. A módosítások erősítik a fogyasztóbarát zöld hitelek versenyképességét, azonban továbbra is érdemes több bank ajánlatát összehasonlítani, hiszen nem minden pénzintézet kínál fogyasztóbarát hitelt. Az is előfordul, hogy van ugyan fogyasztóbarát konstrukció, de csak használt lakás vásárlására adja a pénzintézet, így egy új építésű ingatlan esetén nem lehet igénybe venni ezt a hiteltípust
– mondta Korponai Levente, a money.hu szakértője.
A jegybank a Minősített Fogyasztóbarát keretrendszer átalakítása mellett a hitelfelvétel szabályain is lazított a környezetbarát lakáshiteleknél. A zöld célra igényelt lakáshiteleknél már kisebb önerőre van szükség: míg általában 20 százalék önerő szükséges, addig a környezetbarát ingatlanoknál elég lehet 10 százalék is, amennyiben a kamat legalább 10 évig nem változik. Emellett a zöld lakáshiteleknél a havi törlesztőrészlet az adós jövedelmének nagyobb részét is kiteheti, mint a hagyományos hiteleknél.
Egy ingatlan akkor minősül zöldnek, ha eleget tesz bizonyos energiahatékonysági követelményeknek: új lakásnál az "A+" kategóriába kell tartoznia, használt lakásnál pedig legalább "A" besorolásúnak kell lennie, vagy a felújítással legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. Minden ilyen esetben áprilistól jár a 0,5 százalékos kamatkedvezmény a fogyasztóbarát hiteleknél, valamint a pénzintézeteknek teljes mértékben el kell engedniük a folyósítási díjat, és egyszeri alkalommal az energetikai tanúsítvány elkészítésének költségét is át kell vállalniuk a hitelfelvevőktől.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Többet ártanának, mint használnának az új uniós szállítási szabályok

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Kiégnek a német dolgozók, utálják a munkájukat

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok
