Megrongálták a főváros által üzemeltetett viszonylag új traffipaxokat a gyorsulási versenyek útvonalán, egész pontosan a budapesti Váci úton – írja az Énbudapestem.
Az egyik traffipax rögzítőfelületét kalapáccsal zúzták be, a másik optikáját egy meg nem nevezett eszközzel tették tönkre a rendőrség szerint.
Az egyik sebességmérő kamera rongálóit felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás bűntette miatt hallgatta ki a rendőrség.
Összeomlott és előzetes letartóztatásban marad az Árpád hídi gázoló
A legsúlyosabb intézkedést hozta a bíróság az Árpád hídi tragédia okozójával szemben, aki illegális gyorsulási verseny közben gázolt halálra egy 26 éves szabályosan közlekedő, vétlen kerékpárost. Bővebben --->A Váci úton tavaly májusban helyezte üzembe a főváros és a XIII. kerület vezetése a két új traffipaxot: a sebességmérő eszközöket a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága üzemelteti. Az adatok pedig az ORFK-hoz futnak be, és a bírságot is ők szabják ki.
Hogy megelőzzék a további rongálásokat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság jelenleg és a közeljövőben is rendszeresen mérni fogja ezeket a helyszíneket.
Korábban a két megrongált traffipax mellett ugyanott felszereltek egy piroson való áthaladást rögzítő berendezést is, amelyet szintén a főváros rendészeti cége üzemeltet. A traffipaxokat jelenleg javítják, várhatóan idén újból üzembe helyezik őket.
Százötvennel, elmebetegként száguldozni olyan, mint ha egy vadászpuskával lövöldöznénk
Azért, hogy Budapest közútjain egy nagy teljesítményű autó ne váljon potenciális gyilkológéppé, az jelenleg csak a sofőrök józan belátásától függ. Ugyanakkor a szabálykövetés kikényszerítésére elérhetőek hatékony eszközök a jogalkotók és az önkormányzatok számára is. Major Róbertet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának közbiztonsági tanszékvezetőjét, egyetemi docenst kérdeztük. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga