Magyar Péter, Tisza Párt elnöke szombaton, a párt országjárásának győri állomásán közölte: lezárult a Tisza országgyűlési képviselőjelöltjeinek a kiválasztása és hétfőn bemutatják őket. „Ők igaz magyar emberek, akik segíteni fognak fölépíteni az emberséges és működő Magyarországot” - fogalmazott.
Facebook-bejegyzésében pedig azt írta: a nagyközönség is megismerheti a jelölteket, orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. „Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat” - fogalmazott.
A párt Facebook-oldaláról pedig az derül ki, hogy az esemény november 17-én, hétfőn este 7 órakor lesz, akkor mutatja be a Tisza azokat jelentkezőket, akikre majd szavazni lehet a Tisza képviselőjelölt-választásán.
A korábban ismertetett menetrendről a 24.hu azt írta: hétfőn három-három jelöltet mutatnak be a 106 választókerületben, majd november 23-án és 24-én lezajlik az első körös szavazás a Tisza közösség regisztrált tagjai számára. Az azt követő két napban lesz a második körös szavazás minden választópolgár számára, majd november 30-án derül ki a végleges jelöltlista.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott