Sára Botond szerint a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége elfogadta Budapest 2026. évi költségvetését, ami tovább veszélyezteti a város működését, nem garantálja Budapest pénzügyi stabilitását és első látszatra törvénysértő is.
A budapestiek érdekében a kormányhivatal megvizsgálja a baloldali többség által elfogadott, fiktív számokon alapuló, Budapest működését veszélyeztető fővárosi költségvetést és megteszi a szükséges jogi lépéseket
– közölte a főispán csütörtökön a Facebook-oldalán megosztott videójában.
Szerinte nem valós az a szám, amellyel a bevételi oldalon, százmilliárddal forintot terveznek, mert ezeket a bevételeket olyan bírósági perek kimenetelétől teszik függővé, amelyeknél eddig sem ítélte meg a bíróság az állam visszafizetési kötelezettségét, vagyis hiányzik a költségvetés közgazdasági megalapozottsága.
Azt is ki lehet mondani, hogy mintegy százmilliárd forint hiányzik ma a baloldali többség által elfogadott költségvetésből. Éppen ezért a budapestiek érdekében meg fogjuk vizsgálni törvényességi szempontból ezt a költségvetést, és amennyiben szükséges, törvényességi felhívással fogunk élni, illetve meg fogjuk küldeni az Állami Számvevőszék elnökének is
– fogalmazott Sára Botond.
Csőd, jogállam, handabanda: puskaporos hangulatban vitáztak Budapest büdzséjéről
Felforrtak az indulatok, mikor a 2026-os költségvetésről fogtak parázs vitába a fővárosi képviselők. „Az önök kormánya oktat ki minket gazdálkodásból?” – hangzott el egy ponton Karácsonytól, aki leülne Orbánnal vacsorázni. Erről itt tudósítottunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben