Minden eddiginél durvábbnak látja a – hivatalosan még el sem kezdődő – kampányt a választók 69 százaléka, 2026-ot azonban mind a kormánypártiak, mind a tiszások jókora optimizmussal várják, noha ez tavaly ilyenkor csak a Fidesz támogatóit jellemezte – többek között ez derül ki a Medián novemberi közvélemény-kutatásából, amelynek főbb megállapításait a hvg.hu publikálta.
A friss felmérés alapján az indulatok elszabadulásának megítélésében már jelentős különbség mutatkozik pártállástól függően.
Kapcsolódó
A Medián azt mérte,
a Tisza Párt támogatóinak 85 százaléka ítéli rosszabbnak a mostani helyzetet, mint bármelyik korábbi választási kampányt, ami 27 százalékponttal magasabb érték, mint a kormánypárt szavazói esetében.
Emellett mind a két politikai táborban jelentős kisebbségben vannak azok, akik szerint a verbális bántalmazás fizikai erőszakba fordulhat át (15, illetve 6 százalék), ám ha a tettlegességnek csekélyebb valószínűséget tulajdonítókat is ideszámítjuk, akkor a félelem mindkét táborban jócskán többségi álláspont. A tiszások itt is borúlátóbbak: 70 százalékuk tart kisebb vagy nagyobb mértékben az erőszaktól, a kormánypártiak 63 százalékával szemben.
Az új esztendőt illetően tavaly ilyenkor még nagyjából fele-fele volt az optimista és a pesszimista vélemények megoszlása a teljes népességben, de az Orbán Viktor által „remek évként” beharangozott 2025-öt a kormánypárti szavazók háromnegyede nagy reményekkel várta, a tiszásoknak csak egyharmadára volt jellemző hasonló derűlátás.
Ezzel ellentétben az idén, a 2026-os választási évre tekintve már Magyar Péter támogatói is hasonlóan optimistán (sőt, 2 százalékponttal még optimistábban is) szólaltak meg, mint a kormánypártiak. Mindez a Medián konklúziója szerint alighanem már az áprilisi választásokkal kapcsolatos várakozásokkal, jelesül a kormányváltás reményével magyarázható.
Itt egy friss felmérés: így áll most a Tisza a Fidesszel szemben
A Republikon Intézet legfrissebb mérése szerint a Tisza Párt áll jobban - jelenleg 6 százalékkal a Fideszhez képest. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Jó mókának tűnt a plakátokkal huligánkodni, most kegyetlen büntetéssel néznek szembe a rongálók
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok