A globális várostervezési trendeket két markánsan eltérő irányzat jellemzi, amely demográfiai okokra vezethető vissza. A nyugati világban, ezen belül Kelet-Közép-Európában és Magyarországon is a népesség csökken, ezzel együtt a városok lélekszáma is stagnál. Ez többek között gazdasági potenciálvesztéssel járhat, ezért a hangsúly áthelyeződik a zsugorodás megállítására és az élhetőség előtérbe kerülésére.

Eközben a világ más részein jelentős a bővülés, különösen Ázsiában nőnek elképesztő ütemben a városok. Kínában például a népesség 60-70 százaléka már városokban él, és ez a tendencia várhatóan eléri a 80 százalékot is. Ezek a hirtelen felépülő óriási metropoliszok gyors korrekciókat igényelnek, hiszen nem organikusan, több száz év alatt alakultak ki, és alapvetően a gazdasági potenciáljukra építve fejlődnek. 

Különféle szcenáriók vonatkoznak arra, hogy mikor áll meg a világ népességének a növekedése, így sokan azt mondják, hogy 2080-ban 10 milliárd fővel tetőzhet az emberiség. Mindenesetre a jelenlegi tendenciák a jelenben és az elkövetkezendő évtizedekben is jelentős urbanisztikai kihívások elé állítják a városvezetőket, fejlesztőket és az építészeket. 

Ráadásul a városok fejlődését az is meghatározza, hogy milyen gazdasági dinamikában és erőtérben működnek. De vajon a növekedés egyenlő-e a fejlődéssel, merült fel a szakértőkben. A kérdés tisztázáshoz a fogalmakat szét kell választani: a fejlődés a minőség javulását jelenti, ami nem feltétlenül jár együtt növekedéssel. 

A nagy metropoliszok növekedése például sokszor óriási problémákat generál. Nem feltétlenül Kínában, de például Dél-Amerikában nyomornegyedek jönnek létre komoly szociális feszültségekkel. Míg Észak-Amerikában a zöldmezős területeken a végtelenségbe nyúló kertvárosok okoznak problémákat, hiszen falanszterek formálódnak, miközben a széthúzódó városi övezetek a közszolgáltatásokra helyeznek terheket.

A kompakt város és az élhetőség kihívásai

Európai minták alapján Budapesten is az a meghatározó városfejlesztési törekvés, hogy ne a növekedés legyen a célkeresztben, hanem a minőségi javulás. Egyes agglomerációs területek megnőttek, de sok esetben hiányoznak az alvárosközpontok, a szolgáltatások (például iskola, egészségügy), vagyis az infrastruktúra nem tud lépést tartani a növekedéssel. Ez arra kényszeríti az ott lakókat, hogy autóval közlekedjenek, ami megkérdőjelezi a terület fenntarthatóságát, illetve drágán működik a városi struktúra.

Vagyis esszenciaként elmondhatjuk, hogy a városfejlesztés egyik legkomolyabb problémája ma a terjeszkedés, ami a motorizációval együtt alakult ki, és szétrobbantja a városok közösségi alapjait, amely a szolgáltatások és erőforrások megosztására épül. Vagyis az egyéni erőforrások segítségével a lakók a saját életminőségükre koncentrálnak, miközben a társadalmi együttműködés hatékonysága és a városi közszolgáltatások megfelelő ár-érték arányban való fenntarthatósága csökken.

Itt jön képbe az élhetőség, vagyis a „15 perces város” jövőképe, amely a kompakt város koncepciójára épül: arra törekedjünk, hogy minimalizáljuk és optimalizáljuk többek között a kötelező közlekedési utakat a munkahely, a lakás és a szolgáltatási intézmények között. A lényeg, hogy hatékonyan használjuk a meglévő erőforrásokat a professzionális és progresszív közlekedési megoldásokkal. Az erőforrások hatékonysága akkor tekinthető optimálisnak, ha egy város nem túlságosan zsúfolt, de mégis legyen megfelelő a népsűrűség, hiszen a közösségi szolgáltatások így tudnak magas minőségben működni.

Katalizátor projektek és a lakhatási válság

Budapest esetében számos pozitív eredményt azonosíthattunk az elmúlt évtizedekben, a tapasztalatok pedig összeadódhatnak, hiszen a nagyobb léptékű, komplex városfejlesztési mintaprojektek alapjai a kisebb katalizátor projektek lehetnek. Így például a IX. kerület rehabilitációs területein a gyalogosan megközelíthető szolgáltatások – mint például óvoda, iskola, pihenő terek – kiépítése, fejlesztése érezhetően növelik az életminőséget.

A legnagyobb fenntarthatósági lépés a belvárosi területek rehabilitációja, így Ferencváros mellett Angyalföldön az ipari területek átalakítása kiváló minta. Az energiatakarékos önkormányzati lakóházak építése szintén a kompakt város elvét szolgálja, és erősíti a közösséget, hiszen az embereknek nem kell kiköltözniük az agglomerációba, ha megfelelő életminőségben szeretnének élni. Vagyis a városfejlesztésben fontosak a katalizátor projektek, amelyek pozitív hatást fejtenek ki a szűkebb-tágabb környezetükre.

A VIII. kerületi Corvin negyed megújítása is mintaprojekt, amely új életminőséget hozott a területre. Azonban az itt megvalósult 21. századi dzsentrifikáció miatt pro és kontra hangzottak már el szakmai érvek, mivel fennáll a veszélye annak, hogy a magas jövedelmű rétegek kiszorítják az alacsonyabb jövedelműeket. Egy jól működő városfejlesztésnek a szociálisan hátrányosabb rétegeket is integrálnia kell, ami cizellált megközelítést igényel.

További probléma a lakhatási válság erősödése, hiszen a jelenlegi piaci helyzetben a másfél-kétmilliós négyzetméterárak miatt már a középosztály sem tud új lakást vásárolni. A költségek racionalizálása érdekében újra előtérbe kerül az előregyártás, ahol nem a régi paneles technológiákról beszélünk, hanem például a modulgyártási megoldásokról. Az új, nagy lakóprojektek így már akár 1-1,2 millió forint körüli négyzetméteráron indulhatnak a városközponttól távolabbi helyszíneken, amelyek még több potenciális vásárlót és városlakót érhetnek el. 

Ezek azok az átmeneti zónák, ahol új lakóterületek jöhetnek létre, képviselve a kompakt város eszményét például metróvégállomások közelében. A lakásépítés a szociálpolitikai szemponton túl városfejlesztési eszköz is, vagyis minél több ember minél jobb minőségű otthonban éljen. Az infrastruktúra hatékony használatának érdekében oda kell építeni, ahol már van tömegközlekedés, úthálózat, illetve már szolgáltatások működnek a közelben.

Együttműködés és a bécsi modell

Összességében a városfejlesztés több évtizedes folyamatok együttese, vagyis nem lehet egyik napról a másikra csodát tenni. A tudás és a pozitív fejlődés katalizálásához elengedhetetlen a köz-, a magán- és az akadémiai szféra találkozása. Problémát jelent, hogy a jelenlegi szabályozási rendszerben korlátozottak azok a fórumlehetőségek, ahol a felek egyeztethetnek. 

Sok esetben csak akkor kötelező bevonni az érintetteket (a helyi lakosságot), ha a beruházó a szabályozás módosítását kéri. A barnamezős területek esetén pedig sokszor értelemszerűen nincsenek ott lakók, pedig a szélesebb szakmai és laikus közönség megkérdezése fontos lenne.

Ehhez kapcsolódva a kiemelt projektté nyilvánító rendeletek egyik legnagyobb problémája az, hogy nem ösztönzi ezt a fajta párbeszédet és kiküszöböli a Település-rendezési szerződés (TRSZ) szükségességét. Pedig a TRSZ az egyetlen olyan eszköz, amely lehetővé teszi a fejlesztő számára, hogy támogassa a közfeladatokat (pl. villamosvonal, közvilágítás, közszolgáltatások), mivel az önkormányzatoknak erre nincs forrásuk.

A magánszféra „önmérséklete” mellett egy jól működő rendszer kialakítása a cél, ahol a fejlesztés és a hosszú távú életminőség egyaránt közös érdek. Megfelelő jogszabályi háttérrel a város támogatólag tud fellépni annak érdekében, hogy a fejlesztőket a közérdeket szolgáló irányba terelje. Az a szándék ugyanis, hogy a fejlesztők egyre több közösségi funkciót telepítsenek.

Itt említhetjük meg Bécs várospolitikájának jó gyakorlatait, ahol már 1920 óta a közösségi együttműködéseket és az életminőséget helyezik a fókuszba, vagyis kiemelkedő példa a hosszú távú elköteleződésre. Ott többek között a szociális lakásépítésnek már 120 éves hagyománya van a városfejlesztés központi elemeként. Bécs mellett többek között Ljubljanában is az építészet színvonala és a város élhetősége sokat javult a minőségi szociális lakásépítés beindításával.

Ahhoz, hogy Magyarország is a bécsi útra lépjen, a közösségi szemléletet kell fejleszteni. El kell hagyni azokat a zsigeri reflexeket, amelyek a bezárkózásra, a kizárólagos tulajdonlásra és a rövid távú érdekekre épülnek, és a hosszú távú minőségre kell összpontosítani. Csúnyán fogalmazva az újabb lakópark-projektek esetében embersilók, Marskolóniák jelentek meg sűrű beépítésű hatalmas épülettömbökkel, amelyek a budapesti városfejlesztési tradícióktól idegen zárványegyütteseket hoznak létre sokszor mindentől is távol. Nem ez Budapest jövője!