December 12-től, péntektől új, egységes 15 százalékos okoskedvezményt vezet be a MÁV a belföldi helyközi buszjegyekre, vonatjegyekre és helyjegyekre. Ráadásul a kedvezmény a vásárlás időpontjától függetlenül érvényes, tehát akár az indulás előtti utolsó pillanatban is.
A kedvezmény kizárólag akkor érhető el, ha a 10 vállalás keretében bevezetett új MÁV+ applikációban vesszük meg a jegyeket.
A közlekedési vállalat közlése szerint a vármegye- és országbérletek, valamint a Vármegye24 és Magyarország24 díjtermékeket az okoskedvezmény bevezetése után is változatlan áron lesznek kaphatók.
A MÁV azt írja, az volt a céljuk, hogy már az adventi-ünnepi időszakban olcsóbbá tegye az utazást azok számára is, akik nem rendszeres ingázók, így bérlet helyett eseti menetjegyváltással kelnek útra szeretteikhez.
Fillérekért visz Amszterdamból Hamburgba az új fapados vonat, de van benne egy csavar
Forradalmasítja a nemzetközi vasúti utazást egy holland startup, amelynek márciusban induló járataira már lehet is jegyet foglalni. Az árak hihetetlenül olcsók, cserébe viszont el kell tűrni egy kis kellemetlenséget.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Jó mókának tűnt a plakátokkal huligánkodni, most kegyetlen büntetéssel néznek szembe a rongálók
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok