A törvényjavaslat arra a levélre hivatkozik, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester címzett Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amelyben arról írt, hogy a főváros 33 milliárd forintos folyószámlahitellel zárja. Ezzel együtt arra hívta fel Orbán Viktor figyelmét, hogy ebben a helyzetben az önkormányzat dolgozói január elején nem tudnának fizetést kapni.
Arra a határozatra is hivatkozik, amelyet a budafoki kocsiszínben fogadtak el, és amely szerint a fővárosnak az évet jogszerűen kell zárnia, amit nem tehet meg fennálló hitellel – szúrta ki a 24.hu.
A javaslat szerint a törvényalkotó olyan jogi konstrukció megalkotását tűzte ki célul, amely finanszírozási lehetőséget nyújt az önkormányzat számára a közszolgáltatások aggályok nélküli ellátása érdekében.
A szöveg alapján a főváros egy segélyhitelt tud felvenni a Magyar Fejlesztési Banktól. Ennek a feltétele az, hogy kimondja a közgyűlés, hogy fizetési nehézséggel küzd, de ezt maga a főpolgármester is kezdeményezheti.
Ugyanakkor a segélyhitel szövege szerint Budapestnek fedezetnek ingóságot, vagyoni értékű jogot vagy ingatlant kell nyújtania az államnak cserébe, a felvett hitelről pedig kéthetente likviditási tervet kell készíteni az MFB Bank számára. A törvényjavaslatot sürgősségi eljárásban tárgyalhatják.
Karácsony Gergely Facebook-posztban reagált a törvényjavaslatra, melyben úgy fogalmazott: ismét bizonyítást nyert, hogy egy szavát sem lehet a kormánynak elhinni. Úgy látja, az is egy ordas nagy hazugság volt, hogy a fővárosi dolgozók bérét kifizetik.
„Ne új törvényt hozzanak, hanem tartsák be a meglévő jogszabályokat! És adják vissza a budapestiektől törvénytelenül elvett pénzt! Most!” – fogalmazott a főpolgármester.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Rekordszintű támogatás: jöhet az alkoholzár
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megjelent a törvényjavaslat, így mentené meg Budapestet a kormány
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra