Friedrich Merz kancellár és a szociáldemokraták alkotta kormánykoalíció pénteken fontos parlamenti szavazás előtt áll, amelynek kimenetele mindössze hét hónappal a négyéves mandátum kezdete után akár a koalíció bukását eredményezheti – írta a Bloomberg.
A konzervatív párt 18 fiatalabb képviselője ugyanis fellázadt a kormány nyugdíjtörvény-javaslata ellen, amelyről a Bundestagban pénteken kora délután szavaznak Berlinben. Bár nem világos, hogy közülük hányan utasítják el a törvényt, veszélybe kerülhet a koalíció mindössze 12 fős többsége, újabb csapást mérve Merz hitelességére.
A CDU/CSU pártszövetség és az SPD a 630 fős alsóházban 328 mandátummal rendelkezik, ami mindössze 12 fős többséget jelent – vagyis a 18 renitens képviselő megakadályozhatja a törvény elfogadását. Az SPD társelnöke, Baerbel Bas a héten erről kijelentette, ha a nyugdíjtörvényt sem sikerül elfogadtatni, akkor az a kormánykoalíció végét jelentheti.
A koalíciós terv lényege, hogy 48 százalékon rögzítené a helyettesítési rátát (azt, hogy az utolsó bruttó fizetés hány százalékát fedezi az első nettó nyugdíj), annak ellenére, hogy a járulékfizetők száma folyamatosan csökken. A nyugdíjkassza hiányát pedig a szövetségi költségvetésből pótolná ki az állam.
A CDU-n belüli Junge Union azért tiltakozik, mert az intézkedést 2031-ig terjesztenék ki, ami véleményük szerint óriási terhet jelent a fiatalabb generáció számára: vagyis olyan kiadásaik terhelnék őket, amiknek sosem lesznek haszonélvezői.
Politikai elemzők szerint a helyzet azért nehéz, mert annak a jeleként értelmezhető, hogy Merz képtelen irányítani a saját parlamenti frakcióját, egyértelműen gyengítve a koalíciós szövetség erősségét. Mindez végül (elméletileg) új választások kiírásában is kicsúcsosodhat, épp akkor, amikor a legnépszerűbb párt az AfD.
Merz csütörtökön ugyanakkor kijelentette, hogy a kormánykoalíció biztos a 316 szavazatban, ami normális körülmények között többséget jelentene, de reméli, hogy ennél többet is kapnak. A CDU megisztottságát jelzi azonban, hogy például a gazdasági miniszter (Katharina Reiche) álláspontja is eltér a koalíciós törvényjavaslatban foglaltaktól, ő például a nyugdíjkorhatár 70 évre való emelésében látja a probléma megoldását. A jelenlegi korhatár 2031-ig fokozatosan emelkedik, de csak 67 évre nő a jelenlegi 65-ről.
A szavazás eredményét délután 1 óra körül hirdetik ki Berlinben, de ez a parlamenti munkamenet függvényében változhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Nyugdíjasok figyelem! Elindult a visszaszámlálás, 30 ezer forint a tét
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Nyugdíjügyek miatt táncol pengeélen a kormány
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Jön a bizonyítványosztás, tűkön ülhetnek a Karmelitában