A főpolgármester a Konkrétan Rónai Egonnal legújabb adásában beszélt részletesen Budapest pénzügyi helyzetéről. Úgy fogalmazott, hogy a főváros a működőképesség határán van, a kormány pedig valójában politikai nyilatkozatot akar kikényszeríteni tőle arról, hogy „mentsék meg” a fővárost, de ezt nem hajlandóak kimondani.
Szerinte az „önkormányzati fizetésképtelenség” fogalma jogilag nem is létezik, ezért úgy látja, hogy mindez inkább politikai játszma, nem pedig jogi kategória – írja az Index.
Kritizálta továbbá Orbán Viktor korábbi kijelentését is, miszerint a szükséges béreket ki fogja fizetni, mert ez azt a benyomást kelti, mintha a miniszterelnök közpénzből tenne magánjellegű szívességet. Így pedig olyan, mintha az állam elvenné a pénzt, majd megmentőként adná vissza azt. Szerinte a helyzet egy örkényi drámához hasonlít.
Karácsony a beszélgetésben arra is kitér, hogy bár hálás a Tisza frakciójának, hogy sok dologban együttműködőek voltak, de ezt sokkal többször kellene megtenniük. Úgy látja, a közvélemény-kutatások inkább azt mutatják, hogy a Fidesz fokozatosan utoléri Magyar Péteréket, és felveti, hogy ebben akár szerepe is lehet a Tisza budapesti politikájának.
Karácsony Gergely Orbán Viktor nyomdokába lépett
Karácsony Gergely a fővárosi közgyűlésről posztolt Facebook-oldalára, a kommentelők pedig rögtön párhuzamot vontak közte és a miniszterelnök között. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta