Kedd reggelig dél felől több hullámban érkezik eső, elsősorban hazánk délkeleti, keleti kétharmadában eshet időszakos jelleggel, majd napközben a csapadék súlypontja a Dunántúl fölé helyeződik, ott kiadós mennyiség is hullhat – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Összességében sokfelé várható eső, illetve intenzív csapadékkal kísért zivatar. A nyugati, délnyugati, majd az északkeletire forduló szelet kísérhetik élénk, kedden néhol erős lökések.
Hiába esik most is, idén is fájni fog az aszály
Az Alföld nagy részén gondot okoz az aszály, miután szélsőségesen alakult az időjárás az elmúlt hetekben – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összesítésében, amelyet pénteken tett közzé a honlapján. Bővebben>>>A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 13 és 21 fok között változik, a tartósan csapadékos nyugaton lesz hűvösebb az idő.
Csak úgy járnak-kelnek felettünk a mediterrán ciklonok
Az időjárásunkat múlt csütörtök óta meghatározó mediterrán ciklonok bőséges csapadékot hoztak térségünkbe, és az esős időnek még nincs vége.
Az Alföldön kiszáradt felső talajréteg most alaposan megázik, a frissen kisorolt kukorica és napraforgó állományoknak már csak melegre lenne szükségük az optimális fejlődéshez.
A csapadékos idő a hét közepéig tart, péntektől már jelentősen csökken a csapadékhajlam, és tartósan, országszerte 20 fok fölé melegszik a levegő, addig azonban az esős tájakon hűvös marad az idő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga